Az IMH Egyesület alapításának története

2010-ben fiatalokból és idősebbekből álló kis csoport tagjai elhatározták, hogy létrehoznak egy Civil Szervezetet azzal a céllal, hogy a közel 5 éve, az emberekért együtt végzett munkát hivatalos formában is felvállalják és aktívabban fogják végezni a környezetükben. Ennek következtében egy jogi képviselő jelenlétében megtartották alakuló ülésüket és hivatalosan is útjára indították az akkor még Alapítványként eltervezett Szervezetet bejegyzését. Érthetetlen módon a hiánypótlások és a kiegészítések maradéktalan leadása után a bejegyzés visszautasításra került, így továbbra is maradt a "láthatatlan" tevékenykedés.

Ahogy szélesedett a feladatkör, és nőtt a tevékenységi terület is a partneri együttműködések száma is bővült, mígy végül újra megpróbáltuk egy hivatalos Szervezet bejegyzését, és 2013. február 15-én megtartott alakuló ülésen 11 fővel, és néhány pártoló tag jelenlétédben megalapítottuk az IMH - Nemzetközi Életvédő Egyesületet, melyet a Nyíregyházi Törvényszék 2013. március 8-án vett nyilvántartásba.

Az IMH Egyesület tevékenysége tehát jóval a hivatalos megalapítás dátuma elé nyúlik vissza kb. 8 évvel. A résztvevő tagok nagy része aktívan részt vesz az Egyesület tevékenységében.

Miért Nemzetközi?

Az IMH Egyesület nemzetközi státuszát két tényezőnek köszönheti. Az egyik, hogy tevékenységünk átnyível a határon túli területekre is, és az Egyesület alapító tagjai között vannak határon túl élő magyarok. A másik ok a nemzetközi együttműködő partnereből fakad, akik aktívan részt vesznek az IMH tevékenységében és anyagi támogatásukkal is hozzájárulnak a tevékenységek sikeréhez.

Miért Életvédő?

Az életvédő jelző mindenek előtt az emberi élet védelmére irányul, és azon belül is azok felé, akiknek szükségük van valamilyen kríziskezelésre, vagy az élet különböző területén katalizátorra, mozgatóerőre, hogy a kátyuból ki tudjon evickélni. Így tehát a tevékenységünk célközönsége a Családok, fiatalok, gyermekek, elesettek. Az alapszabályban a következőképpen fogalmaztuk meg:

Az Egyesület célja, hogy az élet különböző területein megrekedt és hajótörést szenvedett embereknek nyújtson segítséget a helyreálláshoz, társadalmi, etnikai és korosztálybeli hovatartozásra tekintet nélkül. Célja továbbá, hogy elősegítse az élethelyzetük és életminőségük megváltozása miatt a társadalomból kirekedt személyek rehabilitációját és újra beilleszkedését, valamint erősítse az egészséges családképet és a családok összetartását. A gyermek és ifjúsági korosztályt a család és társadalom értékeinek megőrzésére neveli, illetve segíti a megromlott házasságok helyreállítását, a széthullott családtagok gyógyulását.

Egyéb

Az IMH – Nemzetközi Életvédő Egyesület olyan nonprofit szervezet, amely közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, politikai pártoktól független, azoktól támogatást nem fogad el, maga részéről semmilyen formában pártokat nem támogat, továbbá országgyűlési képviselőjelöltet nem állítés nem is támogat a választásokon.

Nyári tudnivalók!

Hamarosan kezdődik a parlagfű szezon!

Aktívan írtsuk a környezetünkben tallható parlagfűt, mert az sok allergiás embernek minimum egy félévi szenvedést okoz: álmatlan éjszakák, influenzás tünetek, levertség, befulladás, stb.


 

VLISSINGENI TENGERPART

Egyesületünk egyik partnere Hollandiából megosztott velünk néhány képet a Vlissingeni tengerparti napfelkeltéről, amit ma reggel készített. A legszebbet bemutatjuk.

 


 


 

 

JSN Mico is designed by JoomlaShine.com